Régi adósságunkat törlesztjük, hogy beszámoljunk Nektek, kedves drukkereink és követőink, merre jártunk a nagyvilágban az elmúlt hónapokban. Amióta bemutattuk szeptemberben a Buckát, a napi budapesti teendőink mellett 5 országban jártunk tanulni és népszerűsíteni a MagikMet.

Október elején Panni és Flóra találkoztak New Yorkban egy fogyatékosügyi szervezettel, az IncludeNYC-vel, akik nem csak tanácsot adtak nekünk, de meg is hívtak minket egy bemutatkozó előadásra, melyet Panni novemberben meg is tartott. Megtudtuk, hogy bár messziről talán úgy tűnik, de ott sincs kolbászból a kerítés, az iskolák kis százaléka akadálymentes, és erre mindössze 4 (!) éve vannak kötelezve. 

A hónap második felében Eszter, Anna és Györgyi tett eleget egy nagyon kedves konferenciameghívásnak Kolozsvárott, az Impact Hub-ra. Az eszmecseréről a FB oldalon tudósítottunk benneteket, a fenti képen a MagikMe csapat látható.

Novemberben Kriszta képviselte a MagikMet Ghent-ben, Belgium csodaszép városában, ahol a Child in The City konferencián vettünk részt kiállítóként. A képet a helyszínről kaptuk. Igen, jól látjátok, a Star Warsos plakát címe: Playground for Everyone.

Két héttel később azon a workshopon vettünk részt, melyet a zsűri mellett a Ti szavazataitoknak is köszönhetünk. A varsói Startery CEE alatt Eszter élesíthette a prezentációs képességeit és bővíthette a startupok társadalmi határáról való tudását. A socail impact workshop végén kiválasztottak 3 szervezetet, akik továbbjutnak a Berlinben megrendezendő európai döntőbe. Talán már tudjátok: MagikMe egyike lett a három döntősnek! Erről részletesebben itt olvashatjátok a StarteryCEE összefoglalóját.

Decemberben a világ egy nagyon különleges pontján mutatkozhatott be társadalmi vállalkozásunk: meghívást kaptunk New Delhibe, a Europe-India Business Summitra. Eszter volt újra, aki részt vett a nevünkben az eseményen, és aki a vendéglátóink jóvoltából több indiai játszóteret is meglátogathatott. 

Eszter általános tapasztalata az volt, hogy az indiai emberek egészen máshogyan állnak a fogyatékosság kérdéséhez, mint az európaiak. A sérült embereket nagy tisztelet övezi ami részben abból a világlátásukból fakad, hogy mindenkinek számos élete van, és talán a jelenlegi, akár különlegesebb testben alakul jobbá a lelkünk. Indiában nem kellett elmagyarázni, miért profitálhat mindenki a MagikMe és a hozzánk hasonló célú szervezetek filozófiájából, ez ott teljesen magától értetődő volt. 

Végül igaz, ott nem jártunk, de találkoztunk a Lappföldi igazi Mikulással. December 4-én a MagikMe, a Mozgásjavító és Zugló Önkormányzatának közös rendezvényeként látogatott el JoulaPukki a mozgássérült és zuglói hátrányos helyzetű ovisokhoz-kisiskolásokhoz. Tudósításként itt a 24.hu összefoglalója. A gyerekeknek mi tartottunk érzékenyítő-kézműveskedős foglalkozást, de persze nem bírtunk ellenállni egy közös fotónak a Mikulással, íme:

 Végül pedig megosztjuk azokkal, akik idáig elolvasták a blogposztot, hogy nagyon sok szeretettel gratulálunk tervezőnknek, Annának kislánya születéséhez!

A nyár folyamán szépen csendben előrukkoltunk a második játékeszközünkkel, ami is a Bucka névre hallgat. Sokan kérdezhetitek vajon miért ez a neve, mikor sokkal inkább hasonlít Mikrobi íróasztalára. Ezt majd később elmeséljük. Addig is bemutatjuk, hogy mi is ez a játék és hogyan működik.

A Bucka egy emelt homokozó. Ilyen homokozók léteznek már a világban, szerencsére, máshol is rájöttek már, hogy valakinek, aki nem tud ülni, nagyon nehéz vagy inkább lehetetlenség egy hagyományos homokozóban homokozni. Legalábbis a kezével. A Jancsi pl. eddig főleg úgy homokozott, hogy betemettük a lábát, ő pedig kiszabadította. Ez is jó játék, de szerettük volna kitágítani a lehetőségeit. Az emelt homokozók kerekesszékkel megközelíthetőek, és abból kényelmesen hozzáférhetőek, ami szuper. Mi ezt egy kicsit továbbgondoltuk. Sok mozgássérült gyerek van, aki még kicsi ezért nincs kerekesszéke, sima babakocsiban ül, ők kapásból nem érnek fel egy ilyen homokozót. Rájuk is kell gondolni, hisz minél kisebb az ember annál jobban szeret homokozni.

Nekik találtuk ki a hasaló pozíciót, illetve a “malac” munkanevű padocskát, ahol anyukáik, apukáik ölében ülve kényelmesen felérik a homokozót, és még a manipulációban is segítséget kaphatnak. A Bucka mellé persze kerekesszékkel is oda lehet gurulni, lehet mellette állni, fáradékonyabbaknak térdelni, a kalandvágyók pedig, alámerülve, a közepén is ki tudnak bukkanni. Arra törekedtünk, hogy minél többféle pozicionálást tegyünk lehetővé, hogy minél többféle gyerek élvezhesse a homok adta örömöket, illetve minél többféle gyerek tudjon összegyűlni egy tálca körül játszva. Ez a nagy MagikMe-csel. Jó közel hozzuk a gyerekeket, hadd játsszanak együtt, hadd lássanak ilyet is olyat is, hadd kérdezzenek és barátkozzanak, hogy aztán később ne legyenek félve kérdező, fejüket inkább elkapó felnőttek.

És most elárulunk néhány kulissza titkot. A Bucka azért Bucka, mert eredetileg bucka alakja lett volna, de mivel egyelőre kezdő gyárosok vagyunk, sokszor kell a valóság szürke plafonjába ütköznünk, amikor nagyon elszáll az eszünk. Rövid úton kiderült, hogy az úgy, akárhogy is nézzük, ötször annyiba kerülne. Nem baj, mi nem adtuk fel, kiszabtuk kartonpapírból, összetákoltuk, méricskéltük, tologattuk, közben kitaláltuk, hogy legyen lyukas és legyen mellé “malac” is. Ami viszont tényleg az alakjáról kapta a nevét. Csodálatos folyamat, ahogy elvesznek ötletek, de jönnek helyette újak. És aztán végül ott áll egy szuper inklúzív játszótéren, illusztris társaságban, a 16. Pillangóval karöltve az Index címlapon a Bucka, amin egy éve dolgozunk, és amin végre mindenki homokozhat, ráadásul együtt.

Nézzetek meg néhány képet, hogy néz ki a Bucka "élőben". A képek a nyíregyházi játszótéravatón készültek augusztus végén:

A gyerekek éppen nem használták a kialakított üléseket, de nekik nem is volt gondjuk a mozgással:

Gyurma és nővére Buckáznak. A nagylány alulról bemászott középre, ezáltal még közelebb tud kerülni a többiekhez. 

Köszönjük Gyurmának és családjának, hogy hozzájárultak a fotók elkészítéséhez és közzétételéhez.

További info, érdeklődés: www.magikme.net

Pontosan egy éve, május hatodikán volt az a bizonyos este, amikor biztossá vált, hogy a MagikMe küldetése nem csak nekünk fontos. A tavalyi CrowdFunding kampányunk 16. napjának estéjén egyszercsak az indiegogo számlálója 100%-ra váltott. Összegyűlt a szükséges pénz a Pillangó prototípusához. Nemcsak mérhetetlenül boldogok voltunk, de tele tettvággyal éreztük, hogy ez az ügy sokaknak fontos. Legfontosabbként az embereknek: sérülteknek és épeknek - mindenki másképp, de képes. Akkor még csak remélni tudtuk, amit azóta tudunk, hogy talán vállalatoknak és önkormányzatoknak is az lesz.

Azóta rengeteg minden történt a MagikMevel: mellénk állt az Auchan, és ahogy azt nyomon követhettétek, Budapest 4 kerületében (Zuglóban, Újbudán, Óbudán és Pestszentlőrincen) tették lehetővé a Pillangó kihelyezését. Erről készítettünk nekik egy kis videót is, ami most itt, a blogon debütál:

A GE pályázatán is sikerrel indultunk, de erről kicsit később. Rengeteg ismeretséget és fontos partneri kapcsolatot kötöttünk, a teljesség igénye nélkül: felléphettünk a Rehab Critical Mass színpadán, kiállíthattunk a World Science Forumon, együttműködésbe kezdtünk a Suhanj! Alapítvánnyal és a TASZ-szal is. Az ötödik Pillangót a Normafára helyezték ki. A tél folyamán bekerültünk a Design Terminál mentorprogramjába, ahová hetente többször járunk képződni, és akik amellett, hogy segítenek kitalálni a helyes irányokat, külföldi bemutatkozási lehetőségeket is biztosítanak nekünk. Ahogy arról itt beszámoltunk, 2015 Highlights of Hungary díjasai lettünk, Valamint: elindult a születés útján emelt homokozónk, a Bucka, ami már az utolsó simítások és engedélyeztetések stádiumában van, de azt hiszem, ez olyan fontossággal bír, hogy külön posztot érdemel.

2016 tavaszáról, hogy aktuálisan is kapjatok rólunk képet:A GE nagylelkű támogatásának köszönhetően a Kincső Alapítvánnyal együttműködésben azok a városok gazdagodhattak Pillangóval, ahol van GE Fényforrás Gyár. Egészen pontosan, hogy ha arra jártok, el ne szalasszátok, hová kell menni játszótérre, valamint pár kép az átadó-ünnepségekről:

2016.04.06. Újpest, Semsey Aladár park (Lebstück Mária u. 61. előtt):

2016.04.15. Nagykanizsa, Dr. Mező Ferenc téri játszótér (Rózsa u. 8-hoz esik közel):

2016.04.18. Hajdúböszörmény, Ifjúsági Centrum Palinta játszótere:

2016.04.27. Kisvárda, Polgármesteri Hivatal mögötti játszótér:

Ha arra jártok, Zalaegerszegen 05.27-én avatunk libikókát, a Bóbita játszótéren (Hegyelja út 54.)

A következő helyeken találkozhatunk még idén tavasszal, nagy szeretettel várunk benneteket: május 12-én délelőtt a Kézenfogva Alapítvány programján játszunk a gyerekekkel a Margit-szigeten. A május 21-22-i hétvége nagyon különleges lesz: szombat délelőtt 10-kor a Bethesda Kórház Pillangója kerül felavatásra a Szeretethíd program keretében, majd másnap, 22-én Bécsbe megyünk, a L'Office által szervezett elő-gyereknapra. A Rutkai Bori koncerttel koronázott gyerekprogramon nem fogjátok elhinni, mire gyűjtenek, egy bécsi magyar csapat kezdeményezésére: bizony, arra, hogy Bécs egyik kerületébe is leszállhasson a Pillangó. Nagyon boldogok vagyunk, ez itt a program FB eseménye: https://www.facebook.com/events/204894159901859/, terjesszétek bátran, és köszönjük, hogy velónk vagytok!

 Kedves anyák, apák, nagymamák, nagypapák, nagybácsik, nagynénik, testvérek, akinek speciális gyerek van a családjában! Ez a bejegyzés most főleg nektek szól.

Talán hallottatok rólunk, talán nem, talán már rég követitek a munkásságunkat, akárhogyis, most szeretnénk röviden bemutatkozni, és elmondani, hogy min dolgozunk.

Mi, a MagikMe alapítói, olyan szülők vagyunk, akiknek van speciális és sima gyereke is, így pontosan látjuk, hogy milyen nehézségeket jelent a mindennapok során ez a felálllás. Sokfélét, és ebből sok nagyon alapvető szükségleteinkben okoz nehézséget. Tudjuk, hogy milyen az ellátórendszer, és hogy mennyien vannak emiatt lehetetlen helyzetben, tudjuk, hogy nehéz eligazodni a millió terápia és gyógymód labirintusában, és tudjuk, hogy milyen nehéz ebből kiszakadni, és néha, csak egy kicsit, átlagos életet élni.

Nekünk az a bánatunk, hogy szeretnénk játszótérre járni, de mivel nincsenek befogadó vagy akár akadálymentes játszóterek, ezt nem tehetjük meg.

Ez valójában nem egy luxusprobléma, noha a szabad iskola és óvoda hozzáféréshez képest másodlagosnak tűnik. De! MINDEN gyereknek, köztük a spéci gyerekeknek és a testvéreiknek is alapvetően fontos az egészséges fejlődésükhöz, hogy szabadon játsszhassanak, sőt, hogy a többiekkel együtt játsszhassanak. A szülőknek pedig fontos, hogy ők is a közösség részei lehessenek, ne szigetelődjenek el, pusztán azért mert az élet dobott nekik egy ilyen feladatot. Az pedig, hogy megértésben és elfogadásban éljünk együtt, mindenkinek fontos, ennek megtanulását érdemes jó hamar elkezdeni, hogy a falak nemhogy leomoljanak, de lehetőség szerint fel se épüljenek.

Azon túl, hogy nekünk fontos, hogy részesei lehessünk a világnak, a világnak is fontos, hogy megtanuljon “bánni” velünk. Fontos, hogy a sima gyerekek lássák a speciális gyerekeket is maguk között, hogy kérdezzenek tőlük/tőlünk, alkalmazkodjanak hozzájuk, és végül barátkozzanak velük. Ők lesznek később azok a felnőttek, akik arról döntenek, hogy hogy bánjon a társadalom azokkal, akiknek nem olyan egyszerű az egyszerű. És a mi spéci gyerekeink lesznek azok a felnőttek, akiknek jobb lesz egy olyan világban élni, ahol nagyobb tere van az önállóságuknak és befogadóbb a körülöttük lévő világ. Ez morálisan, lekileg és anyagilag is megéri, rövid és hosszú távon egyaránt.

Ezt a jövőt építjük mi is. Olyan játszótéri eszközöket tervezünk, és olyan gyerkprogramokat szervezünk, ahol összehozzuk a sima és fordított gyerekeket, és a családjaikat. Nagyon nagy nyitottságot tapasztalunk a sima családok részéről, és szeretnénk, ha ti is tudnátok a programjainkról, és tudnátok, hogy hol vannak azok a terek, ahol már van legalább egy olyan játszótéri eszköz, amit mozgássérült gyerekek is tudnak használni a többiekkel együtt, közös játékban, akár a kerekesszékből kiszállva is.

 Rajtunk is múlik, hogy hogy alakulnak a dolgok. Hogy kimegyünk-e egy olyan közegbe, ahol lehet, hogy fájó szívvel látjuk, hogy mások gyereke szaladgál, a miénk pedig mondjuk ülni se tud. És tényleg fáj, egy ideig, aztán ha látjuk, hogy boldog, mert részese a közös játéknak, akkor az mindent megér. Ők is csak sima gyerekek, akik szeretik, ha a többiek játszanak velük, és a banda tagjai lehetnek. Kérdéseket vagy csak nézéseket pedig kap az ember, ezekre lehet, és érdemes is felkészülni, felnőtt és gyereknyelven egyaránt.

Mehetünk többen együtt,vagy kérhetünk segítséget, ha ezt túl nehéznek érezzük. Ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy elmondjuk, hogy mi mit gondolunk. Lehetőség arra,  hogy akár mi kezdeményezzünk a kommunikációt, és segítsünk nekik kérdezni, megérteni, segíteni, barátkozni. Ez mindenkinek fontos és hasznos. Az ismeretlennel nehéz mit kezdeni, de ha bemutatjuk ezt az ismeretlent, falak dőlhetnek le. Egymást is segítjük ezzel, aki már ismeri például az én fiamat a játszótérről, lehet, hogy a te gyerekedhez sokkal könnyebben kapcsolódik, aki már tud pár dolgot tőled, lehet, hogy egy következő esetben úgy tud segítséget nyújtani vagy beszélgetést kezdeményezni, hogy az valakinek nagyon jól esik. A játszótér egy kockázatmentes közeg, itt nem mondhatja senki, hogy nem akarja, hogy a mi gyerekünk miatt maradjon le a tanulásban az ő gyereke. Itt épp ez az elmélet dőlhet meg, még mielőtt elhangozhatna. És nekünk is sokat számít, ha nem csak tornatermek matracainak szélén vagy orvosi várókban  üldögélünk, hanem olykor, csak úgy, kint lógunk a játszón, vagy közös családi játszódélelőttre megyünk, ahol tudjuk, hogy ránk és a különleges gyerekeinkre is gondolnak. Mi ebben szeretnénk bátorítani mindenkit, és erre szeretnénk lehetőséget adni.

2015. ősze óta az Auchan Magyarországnak hála öt budapest játszótéren találhatjátok meg a Pillangó nevű libikókánkat, amit ülni nem tudó mozgássérült gyerekek is együtt tudnak használni a többiekkel. Leteszteltük mi magunk is, valamint a Budapest Korai Fejlesztő és a Mozgásjavító ovisai is, működnek, és a gyerekek szeretnek rajtuk játszani! Itt a tavasz, mostmár bátran ajánljuk, télen mi se vittük túlzásba a használatukat.  Gyertek és használjátok ti is, olyan jó lenne, ha egyre többen lennénk mi is odakint, szem előtt, ettől tud megváltozni a világ hozzánk való viszonya.

A GE jóvoltából pedig hamarosan öt új helyszínen,(Újpest, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kisvárda, Hajdúböszörmény) avatunk újabb Pillangókat. Valamint hamarosan elkészül az emelt homokozónk, a Bucka is. És nem állunk meg, dolgozunk tovább azért, hogy a játszóterek város és országszerte egyre befogadóbbak legyenek.

A játszóterek pontos címeit itt találhatjátok! Gyertek játszani!!

Ha pedig van kedvetek fényképezkedjetek, osszátok meg velünk és másokkal, és biggyesszétek mellé: #pillangozunk és #leszelabaratom

Elhanyagolt blogunkra új bejegyzést kell írnunk most azonnal, mert nem gyakoroltuk eleget az Oszkárszövegünket, így nem tudtuk rendesen elmondani, hogy mi minden volt a fejünkben, amikor tegnap a Toldi moziban átvehettük a 2015-ös Highlight of Hungary díját, mert mi kaptuk a második legtöbb szavazatot. 

Leginkábbis az volt a fejünkben, hogy köszönjük, hogy ilyen sokan érzitek azt, hogy fontos, hogy spéci és a sima gyerekek együtt játszhassanak. Hogy ennyi ember minimum létezik, aki ha a keze ügyében lévő gyerekkel összefut velünk a játszótéren, bátran felszáll mellénk a Pillangóra. Ez önmagában igencsak jó érzés. Sokat dolgozunk, sokat küzdünk azért, hogy amit csinálunk az célt érjen, mert nagy dolog a Pillangó, de ennél sokkal több kell az igazi jó játszótér élményhez, és az igazi jó integrációhoz is. Ez egy első lépés, és még van ötezernégyszáz. Szóval fontos ilyen megerősítést kapni, mert így mégjobban tudjuk őrizni a hitünket abban, hogy elérjük a céljainkat, hogy lesznek minden gyerek számára befogadó terek, együtt játszó simák és fordítottak, az otthon-gyógytorna-gyógypedagógus-orvos négyszögből kiszabaduló családok, és ország-világ szerte sok Pillangó, Bucka és egyéb MagikMe különlegességek. 

Annak pedig különösen örülünk, hogy négy olyan projekt is járt a színpadon díjátvevés céljából,aki azon dolgozik, hogy valamiféle spéciséggel, fogyatékkal élő emberek életét közelebb hozza ahhoz, ami mások számára mindennapi. Hogy pl. van munkája, ahol alkot és létrehoz valamit, amit mások megvesznek (Maacraft), hogy van olyan menő ruhadarabja, ami igazán rá van szabva és kényelmes neki (Perceptual Thinkers) hogy elmehet kakaókoncertre a Fesztivál zenekar és a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány jóvoltából vagy játszhat a játszótéren a többiekkel (ez utóbbiak ugye mi vagyunk). 

Büszkeség ennyi ezért vagy azért érdekes és kreatív kezdeményezés (könyv, film, fesztivál, koncert, jóügy, miegyéb) között lenni. Köszönjük!! 

És ha igazán felkészült Oszkárdíj átvevő lennék, azt is elmondtam volna,  hogy úgy érzem magam, mint a nagymamám érezhette magát, amikor megírta róla az újság, hogy  "Új csillag tűnt fel a teniszsport egén", majd én is tutira mondom az unokáimnak, hogy megírta az internet, hogy highlightok voltunk (of Hungary). Köszönjük ezt nektek is!

 Ezen a képen az látszik, amit mi láttunk a nézőtérről, amikor nagyon nagyon meglepődtünk, mert egyáltalán nem számítottunk semmi ilyesmire:

Ezen a képen (balról jobbra) Fruzsi, Flóra, Liptay Gabriella - a jelölőnk, és Kriszta láthatóak, no meg a plakett. 

Megpróbáljuk csokorba szedni a nyár történéseit, hogy mi minden történt a kampányzáró óta. Jó lesz azt egyben látni, milyen fejlemények vannak a házunk táján.

Először is elkezdtük gyártatni a prototípust, közben kiderült, hogy még a prototípusnak is kell prototípus, és hogy a prototípus prototípusa tuti, hogy hagy még kívánni valót maga után, amit ki kell javítani és kell mégegyet gyártani belőle, és ha az már rendben van, akkor majd talán egy napon az igazi első darab is elkészülhet. Föltéve, hogy a TÜV is egyetért ezzel, de nagyon úgy fest, hogy egyet fog, mert a prototípus prototípusára nem hivatalosan már rábólintottak. Ezek a gyári hírek röviden, és ezen a ponton szeretnénk több mindenkinek köszönetet mondani: Az Acer Kft.-nek, a Polyduct Zrt-nek, a Fablab-nek és a TÜV Süd-nek. Mindeközben készültek icipici kis 3D-s modellek is, hogy mutogatni és népszerűsíteni tudjuk a játékunkat itt-ott és amott, ezeket köszönjük a Varinexnek és a Gigamax 3D-nek. Bízunk benne, hogy hamarosan testet ölt az első igazi Labirintus, amit mostmár Pillango-nak hívunk, mert a libikóka mozgása nem lesz körkörös, (ez rugóügyi kérdés). így a kitalált hajós játék abban a formában nem fog tudni működni. Nem beszélve arról, hogy jó lenne, ha lehetne variálni, hogy milyen játék van középen és ha Labitrintusnak hívjuk, akkor csak labirintus lehet ott. Erre a középen lévő játékra hirdettünk ötletelést a Szigeten, ahová az Ability Park (Nagy Géza) hívott ki minket. Köszönjük a lehetőséget nekik, a feladat alapötletét a Cellux csoportos Csernátony Fanninak és a sokmillió jó ötletet a résztvevőknek, akik két zsáknyi ebből abból igazán szuper dolgokat barkácsoltak össze. De legfőképpen nagyon köszönjük a lelkesedést, először el se tudtuk képzelni, hogy mi keresni valónk lehet a Szigeten a MagikMe-vel, de mostmár tudjuk, hogy ez. Jó látni, hogy a vigadó ifjúság milyen nyílt szívvel és nagy kedvvel vetette bele magát a feladatba. Az igazsághoz még az is hozzá tartozik, hogy nem is mi magunk voltunk ott, mert egyikünk sem tudott a gyerekei és/vagy munkája, valamint földrajzi koordniátái miatt ott lenni, de e ponton is volt, aki kihúzzon minket a csávából:  Nagyon köszi Vidovszky Annának, aki a MagikMe mérnökség mellett erre is szakított időt, és Magyari Donátnak, aki minden nap ott volt, és lelkesen koordinálta a történéseket, köszi a többeknek is, akik ott voltak, és dolgoztak az ügyön: Vidovszky Dalmának, Tyukász Gergőnek, Sajó Daninak és Barcza Ákosnak.

Egyéb fontos dolgok is történtek, például barátok lettünk az UNICEF-fel, a Magyar Bizottsággal együttműködési megállapodást kötöttünk. Nagy megtiszteltetés ez nekünk, örülünk, hogy velük együtt dolgozhatunk a gyerekekért. 

Nem kevésbé fontos és nevezetes fejlemény, hogy a Kincs-ő Alapítvánnyal közösen nyertünk az Auchan pályázatán 3,4 millió forintot, amit arra fogunk fordítani, hogy öt Auchan közeli játszótérre Pillango-kat fogunk kihelyezni és minden átadást meg fogunk ünnepelni egy-egy családi rendezvénnyel, ahol mindenféle gyerekek és családjaik megtalálhatják majd a számításukat. Szuper integrált bulik lesznek, mert  hiszünk abban, hogy el kell kezdeni közösséget is építeni, ha azt szeretnénk, hogy a játszóterek megteljenek ilyen és olyan gyerekkel is, akik aztán együtt tudnak játszani. Köszönjük a bizalmat! 

A Pozsonyi úti Briós kávézó is támogatott minket, mágpedig úgy, hogy játékos gyűjtést rendeztek a javunkra. Köszönjük Nórinak!

Mi történt még? Két önkéntesünk Kiss Janó és Palotai Juci állhatatos munkával ráncbaszedték a kaotikus listát, hogy ki mindenki adakozott nekünk, és azok közül ki volt olyan szemfüles, hogy beikszelte, hogy ajándékot is szeretne kapni. Vagyis inkább szuvenirt. Aztán a Kisladik (Hatalmas köszi Győri Borinak!) elkészítette a szuveníreket , melyeket már postára is adtunk, és feltehetőleg már meg is érkeztek. Ugye? Már  csak a fesztivál szezon végét várjuk, hogy Senának legyen egy lélegzetvételnyi ideje, és elkészülhessen a köszönöm sláger és videoklip. 

Mindeközben tárgyalunk, struktúrálunk, elmélkedünk, kitalálunk, kipróbálunk, újragondolunk, megírunk, kiposztolunk, telefonálunk, és nem utolsósorban nyaralunk a gyerekeinkkel, ami önmagában elég nagy kihívás, lássuk be. 

Köszönjük, hogy figyelitek a dolgainkat, köszönjük, hogy itt tarthatunk, igyekszünk rászolgálni a belénk vetett bizalomra. Reméljük, hogy hamarosan olyan hírekkel jelentkezhetünk, hogy már ássák a gödröt a Pillangó bebetonozásához.

Hát itt a vége! De csak a kampánynak! Minden más most kezdődik csak igazán. 

Szuper felemelő negyven nap áll a hátunk mögött. Olyan sok szeretetet, hátbaveregetést, felajánlást, támogatást minden jót kaptunk, hogy többször hatódtunk könnyekig. Köszönjük ezt nektek századszor is, mert lehet minket dicsérni, hogy ügyesek voltunk, de lehetünk mi ügyesek, ha érzéketlen szívekre találunk. Ez a siker nagyonis közös siker, a tiétek és a miénk. 

Tulajdonképpen el se hisszük, hogy eltelt negyven nap, iszonyú hamar eltelt, annyira nagyon mozgalmas volt. Kristálytisztán emlékszem, ahogy Flórával és Eszterrel ülünk Flóráék irodájában, egy szerver hangosan sípol a háttérben, süt a nap, és Flóra megnyomja a kampány indítása gombot az indie oldalon.( Rengeteget babráltuk az oldalt mielőtt elindítottuk volna, mindig nagyon izgultam, hogy nehogy véletlenül megnyomjam az indítógombot idejekorán, micsoda málőr lett volna). Ez után öt és fél perccel már az RTL klubnak adtunk interjút. Az elkövetkező negyven nap nagyjából úgy telt, hogy meséltünk magunkról és a terveinkről száz és ezer helyen, kaptuk és küldtük a kedves és fontos üzeneteket, játszótérgyártókkal tárgyaltunk, fontos mítingeket tartottunk, napi ötszáz emailt váltottunk egymással, közben pedig a gyerekeink rángatták a szoknyánkat, mert úgy szokták meg, hogy ennél azért több időnk van rájuk. De hát sajnos minden gyerek életében el kell, hogy jöjjön a pillanat, hogy az anyukája ahelyett, hogy vele sütne homoktortát, inkább egy kedves újságíróval beszélget, de legalább vigasztalhatjuk őket azzal, hogy a végén kapnak egy szuper  esélyegyenlő játszóteret. És hála nektek tényleg kapni fognak, ők és még sokan mások. (Ők is nagyon hálásak lesznek, ha rájönnek erre.)

Azt többször elmondtuk, hogy ez csak az első lépés, nem fogunk megtorpanni egy játszótérnél és egy játéknál, az az álmunk, hogy minél több játszótér váljon olyanná, hogy bárki használni tudja. És azt is tudjuk, hogy nehéz lesz elkezdeni használni. A Jancsi például tudom, hogy először el fog küldeni a fenébe, hogy miért teszem rá egy ilyen fura izére egy fura idegen helyen, és másodszor is el fog küldeni, és lehet, hogy huszonkétszer el fog küldeni, és én hagyni fogom neki, de előbb utóbb meg fogja ismerni és szokni, és látni fogja, hogy ez egy játék, amit közösen használhat a többi gyerekkel, és onnantól kezdve ott fog hasalni boldogan rajta a többiekkel, akik tudni fogják már a nevét addigra.

Nem fogunk eltűnni, rendezünk más bulit is, nemcsak kampányzárót, pédául rendezünk játszótér megnyitót, és csak úgy MagikMe bulit, hogy legyen alkalom találkozni egymással,  bicékkel és bócákka, simákkal és fordítottakkal. 

El fogjuk nektek küldeni a személyes köszöneteket, ha úgy kértétek, többen benne lesztek Sena dalában is, az is még simán sláger lehet. Beszámolunk a fejleményekről, küldünk meghívókat és élménybeszámolókat, képeket és híreket. Szóval nem búcsúzunk, csak köszönjük mégegyszer tiszta szívből!

És aki tud, jöjjön ide:

Életem első anyák napja, amikor én voltam az anya, és már nem én énekeltem, hogy orgona ága barackfa virága,  az egy inkubátor mellett történt. Volt egy kicsivel több, mint egykilós, csövekkel és drótokkal felszerelt kisfiam, aki az életéért küzdött már hat hete, és voltam én, aki elvileg anya volt már, de gyakorlatilag inkább egy kétségbeesett,  zöldköpenyes szellem, aki egy műanyag doboz ajtaját nyitogatta suttyomban egész nap, hogy tapogassa a reménytelennek tűnő kisbabáját. Hát ezen az anyák napján volt először, hogy a kezembe vehettem apró kis gyermekemet, ez volt az ajándék, és egy kis talplenyomat.

Noha az első perctől ezért rimánkodtam, hogy hadd vegyem kézbe, az állapotára való tekintettel ezt túl kockázatosnak ítélték, így hát hat hetet vártunk rá, hogy ölbe kapjuk. Voltak könnyek meg minden, amit ilyenkor el lehet képzelni. Vannak, aki azon dolgoznak, hogy ez a hat hét inkább pár óra, vagy perc legyen csak, ölbevevés nélkül, és valahol már így is van. Bárcsak akkoris bárcsak mindenhol....

Ekkortájt fogadtam meg, hogy kárpótolni fogom ezért a sok szarságért, amin keresztülmegy. Nem voltam hajlandó elfogadni, hogy egy élet állhat csak ebből, hogy csövek meg tűszúrások meg gépcsipogás és anyahiány. Nem érdekelt már, hogy mit mondanak a statisztikák és a tudomány, hogy hányig fog tudni számolni, milyen göthös lesz a tüdeje, és hány bottal fog tudni járni, elhatároztam, hogy kárpótoljuk majd, hazajön és boldog lesz.  

Na, mondanom sem kell, elég hosszú út vezetett idáig, mindenféle csövektől és eszközöktől kellett megszabadulnunk, aztán túl kellett esnünk azon a részen is, amikor agyba-főbe tornásztattuk, hátha nekiindul a világnak. Szerencsére közben megérkeztek hozzánk a kicsik, a mindent megszerelő kisöccs, és a mindenkiről gondoskodó kishúg, akiknek soha be nem áll a szájuk, és szolgáltatják a cirkuszt és a show-t egész nap, és az életünk elindult a normális felé. Azóta pedig a Jancsi, torna és órarendbe szedett programok helyett őket követi mindenhová az ölemben, ami elég nagy strapa, mert leszakad a karom, és néha nekem is jobban esne kávézgatni, amíg ők a bokorban csigákat számlálgatnak, de azt a boldogságot, ami a Jancsi pofácskáján olyankor van, amikor a többi gyerekhez csatlakozunk, azt nem tudom leírni, az örömkurjantását se fogom tudni lebetűzni, de mindkettő maga a színtiszta boldogság. Amit ígértem neki az inkubátorban, amikor még kezdő anyukája voltam. 

És még mielőtt bárki a csodámra járna, hogy ő ezt nem bírná, arra azt tudom mondani, hogy de bírná. Én se mondtam volna meg előre, hogy ezt bírnám, nem is kérdezte senki...  Mi, akik spéci gyerekeket nevelünk, nem vagyunk eredendően erősebbek, csak kaptunk egy jó nagy zsákot, amit vagy elbírunk és viszünk, vagy kilapít minket, a többségünkben pedig van életösztön, így inkább visszük. Ha pedig egyéb csillagjaink jól állnak, a világ hasznára is tudjuk fordítani ezt az erőt, amit a zsákcipelésben szereztünk. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ezt csinálják, sokan találnak maguknak életutat a spéci gyerekük jóvoltából, sokan olyat, ami másokon is segít. 

Mi ezt találtuk ki, hogy játszóteret csinálunk, és kampányolunk az előbújás, a vegyülés, a beszélgetés és a barátkozás mellett. Ez a MagikMe.

Úgy találkoztunk, hogy hármunknak ügyünk volt és álmunk, másik hármunk pedig ügyet keresett, ami mögé állhatna és elindíthatna valami érdekes és hasznos dolgot a világban. Több dolog vezérelt minket, egyrészt az, hogy változást szerettünk volna elindítani a sérült gyerekekt nevelő családok életében, olyan változást, ami kimozdítja őket a helyzetükből adódó elszigeteltségből. Másrészt mi magunk is azzal küzdünk, hogy a sérült és nem sérült gyerekeink mellől kellene visszailleszkednünk a társadalomba, azon belül is a munka világába. Ez pedig teljesen sima gyerekekkel sem mindig egyszerű, nemhogy speciálissal. Mi mást tehetnénk? - gondoltuk - minthogy  beinditjuk a magunk ügyét, ami kapcsolódik a saját mindennapi életünkhöz, ami változást generálhat olyan dolgokban, amiből nem csak mi, hanem sokan mások is profitálhatnak, és még munkát is ad nekünk.

Találkoztunk szövetségre léptünk, és nekiláttunk a közös munkának. Az  első bájosan álmodozós délutánok után realizáltuk, hogy ez kemény meló lesz, biznisz meg minden. Aranyos kis sérült gyereket nevelő lelkes anyukaságunk  nem lesz elegendő az Ügy nyélbeütéséhez, itt többre lesz szükség. Vérre, verejtékre meg ilyesmikre. Felmértük, ki mihez ért, és ki kit ismer, aki szövetkezne, együttműködne, kiokosítana, kiegészítene minket, hogy az ügyünk elinduljon s révbeérjen. 

Kezdtek letisztulni a szerepek hatunk közt is. Egyikünk sem formatervező, mérnök,  marketing szakértő vagy közgazdász, ellenben bölcsész, szociológus, pszichológus, tanár, HR-es, filmes vagy grafikus. Jól fel kellett kötnünk a gatyánkat tehát. Mindenki nekilátott taposni az utat, keresni a lehetőségeket, lettek tervezőink, tanácsadóink és mentoraink, támadtak új ötleteink, és egyre csak alakult az elképzelésünk, a cirádás álomkép formálódott a valósághoz. Ez egy hosszú és olykor lelombozó folymat volt, amikor kiderült, hogy a dolgok mennyivel lassabban haladnak, mint szeretnénk, hogy bizonyos elképzelésekből engedni kell, mert egyszerűen nem kivitelezhető, vagy nem fogják engedélyezni, mert áthágja a játszótérbiztonsági szabályokat, hogy a kampányfilmet sokkal nagyobb meló hatszázadszor újravágni, mint azt hinnénk. Sok bukkanó került az utunkba, de mindig akadt valaki közülünk, vagy kivülről érkezve, aki segített ledózerolni vagy kikerülni ezeket az akadályokat. (Hadd köszönjük ezt meg minden segítségünknek és tanácsadónknak, és egymásnak, ehelyt egyelőre név nélkül, később név szerint is majd!) Sokmindent megtanultunk az idők során tárgyakról, emberekről, egymásról és bizniszről egyaránt.

 Most egyik kezünkkel pelenkázunk, a másikkal fejlesztésekre hordjuk a gyerekünket, a harmadikkal porszívózunk, a negyedikkel telefonálunk a tervezőknek, az ötödikkel szponzorokat keresünk, a hatodikkal kifestjük a szempillánkat, a hetedikkel skype konferenciát tartunk, a nyolcadikban fakanál van a kilencedikkel orrot törlünk, a tizedikkel buksi fejeket simogatunk, a tizenegyedikkel osztuk szorzunk, a tizenkettedikkel pedig blogbejegyzést írunk. A szívünkkel pedig reméljük, hogy sikeres lesz a kampányunk, és valóra válik az álmunk, esetleg folytatódik is. Az lenne az igazán jó dolog!